Gerényi Attila Reiki Mester-Tanár

Éljünk a fényben! Hogyan? Valóban lehetséges ez bárki számára? Igen, a lehetőség megvan mindenki számára, hogy egészséges, kiegyensúlyozott és boldog életet éljen. Az ERŐ bennünk van, csak az Utat kell megtalálnunk, hogy élhessünk vele. A körülöttünk levő, mindent átható energia átalakítható rajtunk keresztül gyógyító energiává, melynek segítségével jobbá tehetjük környezetünk és magunk életét is. Nem kell hozzá más, csak odafordulás és szándék. Jöjj és tapasztald meg, hogyan tudod magad is mindezeket a csodákat átélni a Reiki-energia segítségével!

A Reiki története

A Reiki gyógyítási módszert a XIX. század második felében dr. Mikao Usui, egy japán szerzetes alapította. Tanítványai gyakran kérdezték arról, Jézus hogyan gyógyított. Ő a válasz keresésének szentelte életét, melynek során rengeteg szent iratot áttanulmányozott, sokat böjtölt és imádkozott. Egy nap, miközben a szent Kuriyama hegyen böjtölt és meditált, látomása lett, mely közben megértette a Reiki szimbólumainak jelentését. Később megtapasztalta, hogyan lehet gyógyítani a Reiki-energia segítségével. Tudását később másokkal is megosztotta, és a Reiki-energiával való gyógyítás azóta világszerte egyre közismertebb és népszerűbb lett. Népszerűségének oka, hogy könnyen elsajátítható és rendkívül hatékony gyógyítási lehetőség. Nem kell hozzá, hogy vallásosak legyünk (de nem is kizáró tényező), csak annyi, hogy felfedezzük a mindenkit körülvevő, láthatatlan energiákat.

MikaoUsui

Mikao Usui Mester

Magamról

Mielőtt a Reiki-energiával kezdtem foglalkozni, előtte én is szkeptikus voltam a “kézrátételes gyógyítás”, “energiagyógyászat” és hasonló fogalmakkal kapcsolatban. Ám egy “véletlen” találkozás miatt úgy gondoltam, magam is megnézem, miről szól egy reiki-tanfolyam. Az első tanfolyam óta gyökeresen megváltozott a véleményem. Megtapasztaltam és átéltem azt, milyen az, amikor az emberből árad a gyógyító energia. Rájöttem, ez az Út az, amit kerestem.
A további tanfolyamok elvégzése során még további, mélyebb ismeretekre is szert tettem, így Reiki Mester-Tanár vált belőlem. Családomban és barátaim között csodálatos gyógyulásokat tapasztaltam, így elérkezettnek látom az időt, hogy ezeket az ismereteket másoknak is továbbadjam. Véleményem szerint minden családban szükség lenne legalább egy emberre, aki gyógyítani tudja a család összes tagját. Kevesebb lenne a panasz, kevesebbszer kellene orvoshoz fordulnunk, boldogabb, kiegyensúlyozottabb, energikusabb lenne az életünk.

 

 

Élj a fényben!